Miért és kiknek készül a blog?

Miért és kiknek készül a blog?

Neked, aki már tudja, hogy mindent, amit a neten olvasol, fenntartásokkal kell fogadni. Még a hírportálok híreit is. Mit is gondoljunk egy blogról, ahol általában egy ember fejti ki a véleményét egy adott témáról.
Neked, aki fotóst keres és nem tudod, hogy hogyan dönts, és szükséged volna egy kis segítségre.
Neked, ha szeretnél belátni a kulisszák mögé, megérteni a fotósok döntéseit. Válaszokat kapni a “miért” kérdésekre.
Neked, aki a diákom voltál, leszel, hogy ne az óráinkon meséljem el az összes történetet a fotósok életéről.

És neked is, aki eddig mindent elhitt, amit a neten olvasott. Könyörgöm, ne tedd! : )

Az első, amit meg kell értened. Egy nagyvárosban körülbelül százan nevezik magukat fotósnak. Jelentős részük csak egy adott témával foglalkozik, így adott feladatra maximum harmincan képesek. Szerinted egy nyári hétvégén, mikor szinte minden órában összeadnak egy párt, mindenkinek van munkája? Igen. Sőt, még páran nem is találnak fotóst ha későn ébrednek, ilyenkor jönnek a rokonok, barátok, “egyszer már láttam fényképezőgépet” fotósok.

A lényeg, nem azért született ez a blog, hogy több munkám legyen, mert nem lennék képes egyszerre négy helyen fotózni! : )

Mégis sok olyan gondolatot osztok meg most, amit csak az oktatásokon szoktam és talán úgy tűnhet, hogy másokat szeretnék minősíteni, besorolni. Nem ez a célom, de látom, hogy elkerülni sem tudom. Nem tudom, mert ez a blog egyrészt azért jött létre, hogy a diákjaim tanuljanak, illetve meg tudják mutatni bárkinek, hogy kitől és mit tanultak. Ettől függetlenül nem akarok beállni a sorba. Az instant, megélhetési fotósok oldalain sok olyat olvashatsz, hogy majd ő elmondja a nagy igazságot, és mindenki más hazudik. Számukra a fotózás nem hivatás.
Akinek hobbija, élete, hivatása a fotózás, az alázatos. Alázatos minden egyes fotójával, minden ügyfelével szemben. Mert ez a szakma erről szól. Az emberekről, Rólad. Arról, hogy elégedett legyél. Én ezért maximalista vagyok a technika terén, mert szeretném, hogy a fotóim olyanok legyenek, hogy 5-10 év múlva is elő lehessen venni és a várhatóan szuper nagy felbontású tévéken, monitorokon, VR megjelenítőkön is meg lehessen nézni. De hiába lenne ez a maximalizmus, ha nem lennél elégedett a fotókkal, a fotók mondanivalójával, Önmagaddal a fotókon.

Vélemény, hozzászólás?